OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. március 29. péntek
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2020. július 2., csütörtök 13:56

Megnyílt a Szent Korona vármegyéi című vándorkiállítás Esztergomban
    Budapest, 2020. július 2., csütörtök (OTS) - Útjára indult a "Szent István keresztény hagyatéka - a Szent Korona vármegyéi" című vándorkiállítás. A programsorozat ünnepélyes nyitórendezvényét június 25-én tartották Esztergomban.

    A hároméves projekt eredményeként született kiállítás a trianoni sorstragédiára emlékezés jegyében született, és Kovach Anton festőművész által alkotott képeken mutatja be a történelmi Magyarország vármegyeszékhelyeit.
A magyar gyökerekkel rendelkező neves kárpátaljai ruszin festőművész több éven és több ezer kilométeren át tartó művészeti, kulturális és történelmi utazásából született alkotások a valamikor történelmi "Nagymagyarország" 64 vármegyeszékhelyét mutatják be a képzőművészet eszközeivel.

"Meggyőződésem, hogy a kis népeket egymással szembefordító nemzeti türelmetlenség és a rossz lelkiismeret meghaladható egyfajta magyar aktivitással, egyfajta magyar összefogást erősítő politikával, és számomra Kovach Anton kiállítása ezt az üzenetet hordozza" - tolmácsolta a megnyitón Grezsa István miniszteri biztos szavait Ötvös Sándor kormányfőtanácsos, aki egyben Grezsa István köszönetét is kifejezte a Kárpátaljai Szövetségnek és Benza György elnöknek a kiállítás létrehozásáért.

Azzal fordítjuk meg a történelem kerekét, hogy emberséget viszünk oda, ahol embertelenséget tapasztaltunk, békét viszünk oda, ahol békétlenséget szenvedtünk, kiengesztelődést hirdetünk ott, ahol minket ért sérelem. Építeni akarunk - fogalmazott Kocsis Fülöp, a görögkatolikus Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája, a rendezvénysorozat fővédnöke.

Benza György, a Kárpátaljai Szövetség elnöke köszöntőjében egyebek mellett arra emlékeztett, hogy Trianonnal szilánkosra tört egy harmonikusan fejlődő ország és szétszakadt egy nemzettest. A rendezvény célja - folytatta -, hogy ezeket a szilánkokat 100 év után összeillesszék a művészet segítségével, megmutatva, hogy a darabok valamikor egy egységet alkottak.

Egy ezeréves királyság életébe enged bepillantást a most nyíló tárlat, egy ezeréves történet átélését segítik az alkotások, és emlékeztetnek arra, hogy mennyit adtak a magyarok Európának a kultúrában - mondta Prokopp Mária művészettörténész, hozzátéve azt is, hogy az összetartozást csak a kultúra tudja megadni. Beszélt arról is, hogy Kovach Anton képei mosolyognak, mindegyiken süt a nap, és a megjelenített ősi városokból sugárzik az élet.

A hároméves művészeti és történelmi utazás első lépését Esztergomban tette meg - idézte fel Kovach Anton -, ezért is tartja jelzésértékűnek és fontosnak, hogy ez a város adott otthont a programsorozat megnyitójának. Mint fogalmazott, a három év lehetőséget adott arra, hogy azzal a három dologgal foglalkozzon, ami számára a legfontosabb: a festészettel, az utazással és a történelemmel.

A rendezvény végén a közönség tapssal fogadta Kocsis Fülöp érsek-metropolita kezdeményezését, hogy jöjjön létre olyan vármegyei magyar túra, amelynek keretében az érdeklődők végigjárhatják a helyszíneket.

A 17 állomásosra tervezett rendezvénysorozat esztergomi kiállítása július 25-ig látható az egykori megyeháza dísztermében.

Bővebben: https://www.orientpress.hu/cikk/2020-06-29_megnyilt-a-szent-korona-varmegyei-cimu-vandorkiallitas-esztergomban

Televízió adás:

https://radioorient.hu/adasok/2020-06-30_kiallitas_esztergom_video

Rádiós adás:

https://radioorient.hu/adasok/2020-06-30_kiallitas_esztergom
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.