OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. március 28. csütörtök
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)




2018. június 21., csütörtök 14:22

A koraszülöttek sikeresebb ellátásáért indult egy éves program
    Budapest, 2018. június 21., csütörtök (OTS) - "Jót s jól" a koraszülöttek sikeresebb ellátásáért címmel rendeztek konferenciát a Magyar Hungarikum Szövetség (HUSZ) szervezésében a Fővárosi Városháza Dísztermében. Az esemény fővédnöke Tarlós István főpolgármester volt. A konferenciával kezdődő programsorozat háziasszonyi szerepét Bán Teodóra, a Budapest Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) ügyvezetője látta el, aki köszöntőjében kiemelte, hogy a mostantól egy évig tartó országos kampány első ütemének ezen esemény az első nyilvános fóruma, és lesz folytatása a jövőben.

    
     A hírhez tartozó kép(ek) ingyenesen letölthető(ek) a következő
internetcímen:
http://ots.mti.hu/Pages/Picture.aspx?fi=OTS_20180621_002.JPG

A magyar kormány támogatása a Családok Éve program keretében lehetőséget, okot ad arra, hogy kiemelten foglalkozzunk a családokat érintő témákkal, így a most meghirdetett program keretében számos olyan eseményt tervezünk a HUSZ-szal, mely felhívja a figyelmet a társadalmi felelősségvállalásra, a civil- és társadalmi összefogást erősíti, valamint a potenciális támogató partnereket is megszólítja a koraszülött ellátás témájában, így erősítve a családok gyerekvállalási kedvét - tette hozzá Bán Teodóra.

Az eseményen Birinyi József a HUSZ elnöke, Mathiász Gábor alelnök, valamint Dr. Bánhidy Ferenc alelnök, a Semmelweis Egyetem általános rektor-helyettese kiemelték előadásukban, hogy az eseménysorozattal céljuk, hogy támogatókat találva, több millió forintos műszeradománnyal tovább bővíthessék a koraszülött ellátáshoz szükséges műszerparkot, melynek segítségével az életképesség határán lévő koraszülöttek ellátása, túlélése, de legfőképp minőségi túlélése javítható.

A rendezvényen további orvosszakmai, és szülő támogatói témákban hangzottak el előadások, többek között Prof. Dr. Kocsis István egyetemi docens, a SOTE Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Perinatológiai Intenzív Centrumának osztályvezető főorvosa, Dr. Czemmel Éva egyetemi tanársegéd, a SOTE Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Perinatológiai Intenzív Centrumának osztályvezető-helyettese, Prof. Dr. Nagy Zoltán Zsolt dékán, a Semmelweis egyetem Mária utcai Szemklinika igazgatója, egyetemi tanár prezentációjában. Emellett neves művészek - köztük a koraszülött témában érintettek - mint Érdi Tamás Prima Primissima díjas, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozatával kitüntetett zongoraművész lépett fel.

Bán Teodóra a programsorozat háziasszonya beszélgetett Pintácsi Alexandrával, Szandival Belső hangok a koraszülött gyermekekről témában, valamint Osztroviczky Tibor Amerikában élő operaénekessel, aki még 1991-ben - az Egyesült Államokból küldve - 40 db inkubátort ajándékozott Magyarországnak, valamint 150 ezer USA dollár értékű egészségügyi szolgáltatást fizetve, magyar koraszülött gyerekek Egyesült Államokbeli operációját finanszírozta és intézte. Ezt a fajta társadalmi felelősségvállalást szeretné a program felébreszteni és erősíteni, támogatókat találva a koraszülött ellátásban szükséges műszerek beszerzéséhez.
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.